Bejelentés


VILÁGFA - A MAGYAR TÉRRENDEZÉS ŐSI MAGYAR ENERGETIKAI TÉRRENDEZÉS









Keresés a honlapon





MAGYAR TÉRRENDEZÉS: A VILÁGFA




  

A VILÁGFA
„Minden növényi ábrázolás közül a világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra.
A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe, vagy az alvilágba jut.”



„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.”
„Az ősi kultúrákban a magasra növő fa jelképezte a föld ég felé törő életerőit, a földi élet Isten közelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a földalatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel az égi, a földi, a föld-alatti világgal való kapcsolatkialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovas kultúrák népei a világmindenség isteni rendezési elvét látták, amelyet világfának neveztek”



A világfa a közép-ázsiai lovasnépek ősvallásának legalapvetőbb rendszerezési formája, ugyanúgy kifejezi az ősi hun, avar és magyar hit rendjét, mint jelképrendszerének szerkezeti felépítését. Igazi csoda, hogy a kereszténység felvétele után a magyar ősvallás legfontosabb vallási jelképe több mint 1000 éven át megmaradt a magyar nép emlékezetében.
Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtalálhatók. Több változatban az "égig érő, tetejetlen fa" egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét) törzsén egy házban él a hold anyja és a hold, ungyancsak egy házban a nap anyja és a nap, vagyis a fény és a sötétség, a Nap, mint a kiáradó erő, a Hold, mint a befogadó erő.
A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen.
Ugyanezt a képzetet megtaláljuk viszont a közép-ázsiai lovas kultúrák népeinél. A napos-holdas világfa kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a táltos hitű népeknek, és egész Közép-Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert.
Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koronája az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog.



A magyar népi díszítőműszetben (fafaragásokban, hímzésekben) is megtalálható a hatalmas fa - a gerincoszlop, az örök szellemi erő - ágai közt a nappal, (férfi erő), a holddal (a női erő).
Ízes, szép magyar nyelven elbeszélve a Világfa vagy Életfa tudománya.


Ősvallásunk egyes elemei
Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg őseink tűzre vetve az étel első darabját és az ital első cseppjét.
A sötétség hatalmainak őseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre, a melegítő és világító tűz, amiben őseink tanyáznak, ezért nem szabad a tűznek kialudni.
A tűzhely körül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért "szkíta bálványoknak" nevezett. Ezeket a mély értelmű és éltető szimbólumokat alacsonyította le az európai "kultúra" "tűzimádássá" és "bálványimádássá".
A halottal vele temették használati tárgyait és lelkének kiengeszteléseként halotti tort ültek. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme.
A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermek lelkére ügyeltek. A becsületes embernek hét ősét kellett ismernie.
A kereszténység felvételével az égi nagycsaládok rétegei lassan a múltba vesztek és kialakult belőlük a rétegekre osztott mennyország. Az alsó rétegekben lakik az isteni lények többsége, felfelé haladva egyre kevesebb lény tartózkodik, míg legfelül székel az Úristen. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük.
Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását átviszi az emberre.



Az emberek saját életüket átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott, legelterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével is.
E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma). Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érő fa képzetét a török népek mind ismerik.
A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot.
Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad.
A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik:
1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása;
2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel;
3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása



Őseink föld alatti világ-képzete igen régi. A felsőbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségű arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Operenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg.
Ősi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belső-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek.
Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlőséget. Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság; a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetőik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia.
Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erősebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nőé.
A magyar népművészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását, a kíváncsi és nem értő szemek elől virág-, állat-, és növényi kompozíciókba rejtette ezeket az ősi szellemvilágot idéző jelképeket. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel ősi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.



A természetben élő ember az őt körülvevő világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, időleges eltűnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.
A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások.
Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza.
Gyökérszint: a Valóságban soha nem létező, sötét álmok, gondolatok, lények és történések lakhelye. Itt "élnek" a szellemek és kísértetek, s a gonosz lelkek szintén ide kerülnek, tehát a Gyökérvilág egy részét tekinthetjük Alvilágnak is.
A Gyökérszint végtelen méretű és kuszaságú, hiszen a Világfa szintjei nem mérhetőek emberi mértékkel! A Gyökérszint a Világmindenség és a lelkek birodalmának fénytelen, sötét része. A Világfa tövében, a Gyökérszint legtetején áll Élet Anyó háza, aki a születendő gyermeklelkeket küldi szüleikhez fénysugáron.
Semmi különös nincs ebben, hiszen a bölcs ember rég tudja: az elmúlásból mindig új élet serken.
Törzsszint: a Világfa középső szintje kettős világ. Itt helyezkedik el ugyanis a teljes Valóság, s itt nyitható átjáró a Valóságból a Révülők Világába, a mesék és álmok birodalmába is. Aki képes révülni, itt lépi át a küszöböt, s jut a Törzsszintre, hogy azután leereszkedjen a Gyökérszintre, vagy felemelkedjen a Lombszintre. A régi sámánok is innen indultak vándorlásaikra a szellemek és istenek birodalmába. Minden, ami ébren körülvesz minket, amit tapintunk, hallunk, látunk, az a Törzsszinten létezik.



Lombszint: a Tetejetlen Fa legfelső szintje rejti magában a legtöbb csodát, mesét, varázslatot, bűbájt. Színes, változatos, kiismerhetetlen világ ez, ahol álom-, és meselények, tündérek, sárkányok, révülők és istenek, magas rendű szellemek és az égbolt lényei élnek. A Lombszint kilenc fő ágra bomlik, melyek ezernyi kisebb gallyra, és millió vesszőre, rügyre futnak szét. A kilenc vaskos ág kilenc bűbájos irányzat jelképe, "lakhelye" volt mindig, már a Jurták megalakulása előtt is. A gallyak, vesszők és a milliárdnyi levél kuszaságát senki át nem láthatja, meg nem ismerheti teljesen.



A világfa fenti képén azt is felfedezhetjük, hogy a három szinten kívül hét fokra is fel van osztva. Ennek oka, hogy valaha a sámánok a Világfát gyakorta nevezték sámánlétrának, amin fel kell mászni ahhoz, hogy valódi révülő váljék valakiből. Ez azt jelentette, hogy a sámántanoncnak be kellett járnia a Tetejetlen Fa mind a három szintjét, felfelé lépkedve a hét fokon, míg végül Arany Atyácska elé nem ért, hogy megkapja felavató kitűntetését és valódi sámán váljék belőle. A Világfa hét foka hét lépés, a sámántanonc hét esztendő tanulás, révülés alatt válhat beavatottá!
Ne feledjük tehát: a Világfa a Minden! Rajta található a Valóság, s rajta lelhető a jó és rossz, a világos és sötét, a mosolyogtató és szívszorító regék, álmok, mesék, mondák, történetek összes világa.




"az a szép fényes nap, az Isten jobb szeme,
az a szép fényes hold az Isten bal szeme,
az a futó szellő Isten sóhaja,
az a sok szép csillag Isten arcának ragyogása."


A VILÁG RENDJE

Az Alsó Világnak közepén áll a Világ Fája
Világfa tövében Föld Anyánk jurtája
Annak a jurtának bíbor az ajtaja, fehér a palástja
Világnak Fája vezet a Felső Világba
A Legelső Égben Hüvelykpiciny háza
Annak a jurtának zöld az ajtaja, fehér a palástja
A második égben Hadak Ura háza
Annak a jurtának veres az ajtaja, vasból a palástja
A harmadik égben Délibábnak háza
Annak a jurtának sárga az ajtaja, gyémánt a palástja
A negyedik égben áll Szél Kagán háza
Annak a jurtának égkék az ajtaja, ezüst a palástja
Az ötödik égben Hold Kagán háza
Annak a jurtának ezüst az ajtaja, ezüst a palástja
A hatodik égben Nap Kagánnak háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, ezüst a palástja
A hetedik égben Arany Atyánk háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja



Forrás: Kiszely István: A magyar nép őstörténete, Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága, Sólyomfi Nagy Zoltán Ős Tenek könyve, Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar ősvallás, Antalné Tankó Mária: A Gyimesek völgyében élő csángó magyarok hitvilága Képek:Faragott függöny tartó Maréfalva,Katolikus templom kapuoszlop Csíkszereda, Bösztör pusztai világfa,Bugac pusztai világfa, Kovácsoltvas kerítés Debrecen. Grafika:Internet.






VISSZA A FŐOLDALRA




Add a Facebook-hoz Oszd meg ismerőseiddel











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!